Visszanőtt amit kivettek

Visszanőtt amit kivettek

visszanőtt

Mert visszanőtt amit kivettek

 

Visszanőtt amit kivettek! Azért írtam le 3x is, hogy képben maradj miről akarok írni! Nem csalás, nem ámítás, mert papírom van róla. Ha nem hiszed, az csakis a te bajod. Én csak leírom.

2005-ben egy laparoszkópos műtéten estem át, ahol kivették a 43 mm méretű epekövemet, az epehólyaggal együtt. Addigra, sikerült akkorára megnövesztenem.

A balesetem óta 3 havonta járok orvosi kontrollra, és évente hasi ultrahangra. Most áprilisban voltam egy hasi ultrahangon, és amikor vizsgált a doki, rákérdeztem, hogy az epehólyagom is rendben van?

Nincs benne kő, vagy ilyesmi? Azt mondta, minden oké, nincs benne semmi és vehetek magamnak nyugodtan tartós tejet.

Tehát, megvan az a valami újra, amit kivettek, amiben most nincs semmi! Van epehólyagom, amiben nincs kő! Orvoshoz járni úgy, hogy egyre jobban érzed magad, jó! Ledokumentálják a dolgokat!

Tavaly, amikor én marha visszaeső bűnözőként visszamentem egy olyan környezetbe, ahol súlyos balesetet szenvedtem, visszanyalt a fagyi.

Az égiek csak 2 hetet engedélyeztek és ami utána következett szenvedés, ödéma, az leírhatatlan. Pedig már leírtam itt valahol.

Az akkori állapotom szerint, májátültetésre javasoltak. Na, ettől beijedtem rendesen. Ha nem változtatsz az életmódodon és a gondolkodásmódodon, akkor ne várj el gyógyulást.

A cuccról annyit, hogy sejtregeneráló hatása is van! Azt is leírtam már. Meditációs, koncentrációs gyakorlatokat írtam magamnak és azokat csináltam, naponta többször is!

Olvastam én már fogkinövesztésről, meg ujjkinövesztésről, megszüntetett rákról, de arról nem írhatok, mert mással történt.

Most, hogy újra nyílnak a határok, Július harmadikára kaptam egy új időpontot egy orvosi kivizsgálásra Németországba. Az, ami márciusban lett volna, de elmaradt emiatt a vírusmarhaság miatt.

Járvány ugyan nem volt, csak bekorlátoztak bennünket. Legfeljebb olyan járvány lett belőle, mint a kerge marha kór, csak emberi változatban. Megtudtuk, kik a legkergébbek.

Szóval ott is lesz biztos egy újabb ultrahang vizsgálat. Ott is észnél leszek, és megkérem a dokit, hogy nézze meg az epehólyagomat rendesen, mert ha úgy van, ahogy érzem, akkor, csodát teremtettem magamnak!

Ide feltettem 3 passzust, hogy megnézd ha akarod. Kattints ide>>>

Idén januárban elvégeztem az Arkagyij Petrov féle Életfa alaptanfolyamot. Még nem végeztem, ott voltam és tanultam ezt-azt, amit ha használok, a doki nem tudja miért keresem fel!

Gondoltam megírom, a folytonosan önsajnálatban kínlódó, szenvedő, és panaszkodni szerető embertársaimnak, hátha ad nekik valamit ez az infó!

Akit a tükörbe nézve látsz, az nem te vagy! Az a gondolataid által folyamatosan teremtett tested. Van lelked, tudatod, szellemed. A tested olyan, mint egy molekula egy lavór vízben.

Hatással vagy a többire is! Én sem vagyok egy kínai váza, de dolgozom rajta.

Ha téged ez nem is érdekel, mert úgy érzed tökéletes vagy és fiatal, legalább oszd meg, talán valakinek szüksége van rá.

Amúgy pedig, ha teljesen egészségesnek érzed magad, akkor sem árt ha ezekből a kapszulákból tartasz otthon, mert nem minden nap egyforma.

Ebből ha 2-3 szemet beveszel, odamehetsz Atlasz-hoz, aki a Föld bolygót tartja és mondhatod neki: – Add ide egy kicsit, tartom én, addig te gyújts rá!

 

Röviden: – Lépj velem kapcsolatba!

nagy attila

 

Baráti szeretettel, minden Földlakónak!

Nagy Attila

Csak kattints ide, és írhatsz is emailt! >>>

Facebook>>> 

Találatok: 61

Facebook hozzászólás

Author: fenyleny