Reinkarnáció vagy mi…

Újjászülettem vagy nem?

 

Ember legyen a talpán, aki tudja!

 

A reinkarnáció azt jelenti, újjászületés egy másik testben. Az inkarnáció is testet öltést jelent. Akkor, ki a fene vagyok én? Meghaltam, de mégsem. Úgy, hogy halálközeli élményem sem volt.

Önéletrajz, vagy olyasmi…

2017, április 25-26-án születtem. Már nem emlékszem pontosan. Az első négy hónapban, gondoskodtak rólam, bár a pelenkázás kimaradt. Azután kidobtak a szemétbe. Még Mauglit is befogadták az állatok, de engem senki.

Egyedül maradtam, mint egy eltévedt jegesmedve, az amazonasi esőerdőben. Kicsit későn, 22 hónapos koromban kezdtem el járni önállóan. Addig, csak az Akashából hozott emlékeimre támaszkodhattam, ahogy ma is.

Szóval, nagyon nehéz gyerekkorom volt. De ezt csak én tudom egyedül igazán, mert az én életem. Sokan, még most sem hisznek nekem, de inkább kerülöm az olyanokkal a kapcsolatot. Nem haragból. Elég egy mosoly, és pá!

Bár előző életeimből hozott mocsok, és lerakódás, mint karma, azért néha kísért, de egyre könnyebbé válok. Még olyan korban vagyok, hogy rá tudok kapcsolódni a „hálózatra”, amit naponta meg is teszek, hogy a „hozott anyag”, az megtisztuljon.

Az egyáltalán nem zavar, hogy 44-es cipőt hordok. Fő a biztonság! Fiatal korom ellenére, már nem is egy, elfoglaltságot találtam. Na, ez megint csak sokakból, azt a szót hozza ki: – „lehetetlen”. Persze olyankor megint csak mosolygok, mert én még tudom azt, amit ők már nem!

Jobban hisznek az UFO-k ban, mint önnön magukban. Persze kivételek is vannak, akikkel szívesen beszélgetek erről, arról, mert azért egy kis ismétlés, gazdagít. Velük együttműködve, megerősödnek bennem azok a „hozott” dolgok, amelyek egyszerűek és mindenkinek a hasznára válnak. Így jobban és őszintébben tudok mosolyogni a notorikus hárítókra is.

Már megszoktam, hogy egyedül járom az utam, és jobb, ha nem nézek se jobbra se balra, mert jobb az egyenes út. Arra figyelek, ami előttem van. Az pont elég ahhoz, hogy egyre kisebb kondenzcsíkot hagyjak magam után.

Ez nem különcködés, vagy ilyesmi, hanem arról szól, hogy vannak mások is a pályán, akikkel együtt utazhatunk. Együtt erősebbek vagyunk. Most nem a fizikai erőnlétről beszélek. Bár az sem elhanyagolandó. Elfogadok mindenkit olyannak, amilyen.

Ahányan vagyunk, annyi félék. Amúgy meg mindenki egy, de akadnak, akik különcködnek. Még rá kell nekem is jönnöm arra, hogy az út, amire léptem jó felé visz-e? Meghallgatok másokat, de nem hallgatok mindenkire.

Emlékszem, előző életemben azt hittem, hogy mások is olyanok, mint én. Azt hittem őszinték, önzetlenek meg efféle marhaságokban hittem. Most kaptam egy lehetőséget, helyrebillenteni az egyensúlyt magamban úgy, hogy ezzel párhuzamosan, másoknak is segítek. Mert sokan „azt hiszik”, de azért az nem úgy van.

A másokkal való beszélgetéseim során kiderülnek dolgok. Nem én mondom ki, hanem ők! Jó játék, még erősen hitetleneknek is. Itt most nem vallásról van szó. A ragaszkodásról inkább.

Az emberek úgy ragaszkodnak dolgokhoz, mint egy a kutya egy nagy csonthoz. Próbáld meg elvenni tőle, ha már odaadtad! Mivel elég gyorsan “reinkarnálódtam”, az előző életemből hozott emlékeim is eléggé elevenek ahhoz, hogy tudjam mi a függőség, a ragaszkodás és a többi önkorlátozó gondolati frekvenciák.

Azért nem kaptam egy vadiúj testet sem, hanem egy roncsot, hogy ezeket a dolgokat, észben tartsam. Nulláról kell építkeznem. Ezt velem együtt csak azok tudják, akiknek hasonló tapasztalásban volt részük. Másoknak azért felfoghatatlan ez az egész.

Azért írom ezt a blogot, hogy azoknak mutassak rá olyan dolgokra, amelyek elkerülhetőek, akik eddig nem figyeltek az egészségükre, ahogy én sem azelőtt. Azért, hogy figyelj magadra, a jelekre, a tünetekre.

Amikor megjelennek a tünetek, vagy az okozatok, már nagy szarban vagy! De van megoldás rá, ahogy nekem is meglettek időben ezek a kapszulák. Hidd el, sokkal könnyebb megelőzni a bajt, mint megvárni a mentőt. A legtöbben ma arra várnak.

Addig szipolyozzák a testüket, amíg végre lesz egy csomó szabadidejük elgondolkozni a kórházban, vagy nem. Sokan meghaltak már, vagy lettek betegek, mióta szedem a kapszulákat. A betegek még mindig betegek, vagy meghalnak inkább, de ragaszkodnak a makacs elméjükben tárolt helytelen, információkhoz.

Lehet, hogy nem lesznek olyan szerencsések, mint én, mert én kaptam egy esélyt.  Ez a blog is csak azoknak való, akik még tudnak olvasni. Olvasni jó, mert edzésben tartja az elmét.

Nem kell minden nap kiolvasni egy könyvet, de kell olvasni ahhoz pár oldalt, ami a hasznodra válik. Amitől a belső képernyődet aktiválod. A sok kis milliárdnyi tükör, az agyadban összeáll egy képpé, egy hologram szerű filmet alkot, és az ember pont azzal teremt, alkot.

A telefontól, amit folyamatosan simogatsz, vagy még tévézés közben is használod, gyagyás leszel. Vagy már az is vagy, mert te itt nem is bírsz olvasni tovább, mert addigra legalább 50 semmirevaló üzenetet kaptál azon, a helyetted való képalkotásra alkalmas eszközön, amivel együtt is alszol.

Hidd el, a kijózanodás, az elvonási tünetekkel együtt, kurvára kemény. Sokan bele is halhatnak. Én túléltem. Azért talán, hogy neked elmondhassam. Én már el tudok itthonról menni órákra is, hogy nincs nálam a telefonom.

A telefon, egy fontos eszköz, efelől kétségem sincs. De rajtad áll, vagy bukik, szabad vagy-e vagy nem. Tudod, hol kell kikapcsolni? Persze tartsd készenlétben, ha várod a mentőt. Az is rajtad múlik, mi az, amit akarsz.

Ennyit az önéletrajzomról. Nagyon fájt rá jönni, milyen gyagyás voltam, vagyok. Már semmit nem bizonygatok senkinek. Bizonyosodjon meg maga aki akar, vagy nem. Kerüld el a baleseteket! 

Legyen örömteli napod!

 

 

Üdvözlettel:

Nagy Attila, az egyik Földlakó…

Találatok: 44

Facebook hozzászólás

Author: fenyleny