Miniblog 3 2020

Miniblog 3 2020

miniblog 3 2020

Miniblog 3 2020 a cuccról

 

Miniblog 3 2020, a cuccról. Ez már a harmadik oldal amit kezdek írni. Csak úgy röviden ahogy szoktam! 🙂 Minek az a hosszú litánia!?

2020-08-31 hétfő 32. nap a cuccal

Észrevettem rendesen, a megemelt adag turbós hatását, amit egy igencsak intenzív gyakorlattal egészítettem ki!

Tegnap délután óta, gyakorlatilag, sajog a bal halántékom, valamilyen titokzatos okból kifolyólag.

Megfigyeléseim szerint, ez a méregtelenítéskor szokott, pont ott és így fájni! Mostanában, elég sok negatív felhőbe másztam bele.

Mert tudjuk, hogy létezik lelki méregtelenítés is, és annak is vannak testi tünetei! Na mindegy, mert ez az én dolgom.

Másoknál másképpen jön ki! Már ketten jeleztek vissza, erős izzadást 2 napon belül. Nálam vízhajtásként mutatkozott amikor elkezdtem először.

Tegnap fejfájás, és has mars. De ma csak sajog a búrám. Ilyenkor tudom, hogy beindult valami. Majd elmúlik, ahogy a többi is.

Nekem így jobb, hogy megteszek dolgokat a nézelődés helyett, mert az csak időpocsékolás. Kipróbálok dolgokat, mielőtt véleményt alkotnék.

Ma beszéltem valakivel, akiben akkora hárítás volt, és különvélemény, hogy nem is folytattuk az eszmecserét. De mivel jó barátok vagyunk, másról kezdtünk beszélni.

Holnap belgyógyászatra megy. Az ő baja. A cuccért nem kell időpontot kérni, és utazgatni vagy szabadságot kivenni. Na, ennyit mára!

2020-09-01 kedd, 33. nap a cuccal

Tegnap este korán lefeküdtem, hogy hajnalban ébredjek, némi fejfájással. Jött is a front, nagy erőkkel. Hogy csökkentsem a lég és ilyen-olyan nyomást, korábban bevettem az első szem pirulát.

Nagy kisülések voltak, és még a közelemben is lecsapott valahol. Majdnem megrázott.

Szeptember 1 van, és nem tudom hányan vitték a gyerekeiket a maszkos évnyitókra.

Egyszer egy szabadkőműves mondta, aki tényleg egy magasan képzett valaki: – Nem vagy te olyan okos, mint aminek képzeled magad!

Azután beszélt, mi is az a, taníthatósági index. Szóval hiába mond neked bárki bármit, ha a taníthatósági indexed nulla, vagy 1 a tízes skálán, akkor teljesen alkalmatlan vagy, mert úgy gondolod, hogy okos vagy!

Csak akarni valamit nem elég.

Vannak, akik számolatlanul adják a pénzüket az orvosoknak, azután csont soványan, meghalnak.

Vannak, akik azt hiszik, pénzért megvehetnek bármit, akár őket is.

Fáról-fára ugrálnak, mint a majmok, tanfolyamokról-tanfolyamokra mennek, összezavarodva a nagy lila „spirituális” ködben, és közben betegek.

Bizalmatlanok már mindenkivel szemben, és félnek.

Azután lehet, választanak maguknak egy gurut, akitől mindegy milyen büdöset fingik, lépkednek a lábnyomában, mert bebeszélik maguknak, hogy az nekik jó, és el is hiszik. Egy darabig.

Közben másokat lenéznek talán, mert azt hiszik, az igaz utat követik.

Vannak, akik rájönnek, hogy benne vannak egy folyamatban, és fokról-fokra javítanak a taníthatósági indexükön, és megteremtik a saját csodájukat.

Amikor valaki elkezdi használni a cuccot rendesen, akkor sokkal közelebb kerül önmagához.

Rájön dolgokra, szépen fokozatosan. Nyitottabbá válik, és a függőségei kezdenek alábbhagyni. Csak a magam példájából kiindulva “mondom”:

Abbahagytam az alkoholfogyasztást, és a „gyógyszer” fogyasztást. Mindezt erőlködés nélkül, mert rájöttem, hogy életmódot váltani jobb, a saját érdekemben.

Képes vagyok önálló döntéseket hozni, és tudom, érzem, hogy az utamon vagyok, ami sokszor egyáltalán nem egyszerű, és könnyed. Hazudnék, ha mást állítanék.

De sokszorosan jobb, mint a fingszag, és a taníthatósági indexem sem mindig 10/10. Kihívások és tanítások mindig vannak, és úgy kezelem a helyzetemet.

Néha beszólok olyanoknak (is), akikkel egy időszakban jártam oviba, mert, azóta néhányan „közszereplőkké” váltak.

Amikor meghallom “véletlenül”, amiről és ahogyan beszélnek, szégyellem magam, mint a kutya, aki „rosszat” csinált.

Azután elvonulok, „alfázok” egyet, mert ugyan mi bajom lehet tőle, és utána jön a következő pillanat…egy újabb döntés, hogy mi az, amire éppen koncentrálok akkor és “OTT”.

Most, egy mini blogot írtam.

2020-09-03 csütörtök, 35. nap a cuccal

Elefánt lábak, amikről a zokni lecsúszik, és belevájódik a bokád feletti részen, hogy nem is látszik. Ettől belilul a boka, mert a keringésnek annyi.

Amikor lehajolsz, dagad a fejed és káromkodsz. Nem tudsz enni, mert annyi víz van benned, hogy a gyomrodnak már alig jut hely. Alig iszol folyadékod, de az is benned reked.

Rákötnek az EKG-ra és olyan értékeket mutat, amitől az orvosod azonnal mentőt hív. A kórházban, intravénásan kapsz valami vízhajtót, de semmit nem ér.

Az orvosnak nem tudsz borítékot adni, mert rokkantnyugdíjas vagy, és ettől, átnéz rajtad, mint egy üvegajtón! Pedig eskü kötelezi, hogy segítsen rajtad!

Pár nap után hazaküld, mert a kora reggeli viziten, nem voltál ott. Ez volt a tavaly nyári történetem, de nem adtam fel. Rá 2 hónapra, ezen a napon ezt írtam a blogomon:

“2019.09.03.

194 napja, hogy elkezdtem szedni a készítményt!  Azóta, készítményeket. PD és a BD-t. A “Cuccot”.

Az egészség-javító programom továbbra is működik. Ma 92 kilót mutatott a mérleg. Közben, megint nem tudom mi történik, mert harmadik napja, 1x 1 nap rám tör a hapci!

Olyan 60-70 után áll meg. Ez kb. 6-7 papírzsepibe kerül.

Életem során soha nem voltam semmire allergiás. Ha befeküdtem a parlagfűbe, még aludni is tudtam. Nem igazán voltam megfázva sem felnőtt koromban.

Nem tudom mit talált most a Cucc, de dolgozik rajta, mert ilyenkor felerősödnek a tünetek.

A leadott 28 kiló is sokat jelent, mert annyival könnyebb dolga van, ahogy a szervezetemnek is. Nem beszélve a sérült csípőm terheléséről is.

Kíváncsi vagyok, hogyan alakulnak a dolgok…”

Hát ezért írom, és te ezért olvasod talán, ezt a blogot…

Innen folytatom…

nagy attila

Baráti szeretettel, minden Földlakónak!

Nagy Attila

Csak kattints ide, és írhatsz is emailt! >>>

Facebook>>> 

Találatok: 101

Facebook hozzászólás

Author: fenyleny